Valami furcsa képzettársításnak engedve, azon tűnődtem el, hogy vajon mi a hasonlóság a Strauss-Kahnt feljelentő szállodai szobaasszony és Schiffer András között, leszámítva persze bőrszínüket és nemüket.
A takarítónő takarít. Fogja a jogállam nagy porszívóját, helyes kis kötényében, fityulával a fején belép a lakosztályba. Örömmel látja, hogy az teljesen tiszta. Nem hevernek szanaszét nagyméretű korrupciók, sehol egy felszippantani való visszaélés, jogsértés. Portörlője sem szív magába egyetlen gyanús közbeszerzést, nem úszkálnak ottfelejtett darabkák a fajanszban. Csillog-villog minden. Dolga végezetlenül zárná a szobát, amikor hirtelen megjelenik az emeletfőnök, és hibákra érzékeny gyakorlott szeme rávetül egy papírfecnire a franciaágy alatt. Csak a sarka lóg ki, alig észrevehetően.
Mint Wodehousetól tudjuk, ha valaki az ágy alatt lapul, egyetlen dologgal szórakoztathatja magát: kihallgatja a szobában zajló beszélgetést. Sukoró így emlékezik vissza erre:
- És az ott mi? Ez magának takarítás? Szedje fel szaporán, Andrea... nagyon slampos mostanában. Kapja össze magát, vagy mehet vissza Mexikóba, vécét pucolni a gauchók után.
- Máris seňor, perdóname.
- Mutassa, mi az?
- Csak egy kis sukoró. Un papelito. - gyűrögette Andrea rémült arccal a köténye sarkát.
- Igeeeen...? Csak egy "papelito"? - kérdezte gyanakodva az emeletfőnök. - Na majd meglátjuk. Egyébként..., nem az a magyar úr lakott itt, olyan szemüveges, ösztövér, aki folyton hadonászik...?
- De igen, seňor, mindig mondta, hogy "Húzzunk bele!"... nagyon vicces volt.
- Vicces, na persze. Az ilyen proliknak, mint maga. - A Főnök hosszasan nézegeti a papírt, eltűnődik. - Mondták, hogy figyeljünk rá nagyon... sokan nem szeretik errefelé. Pár éve a 2006-ost totál feldúlta. Na mindegy, nem tudom, mi ez.., de sose lehet tudni. Vigye csak le szaporán az igazgatóságra, Andrea, jelentse be. Ha tényleg ér valamit, akkor kap egy tizest. Becsülje meg magát, és akkor biztos helye lesz itt.
Sukoró már csak azt érezte, hogy viszik, viszik, aztán másra nem emlékezik.
